#SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány



Tízből egy szülő osztott már meg gyerekéről meztelen tartalmat
 

Tízből egy szülő osztott már meg gyerekéről meztelen tartalmat

Rengeteg szülő maga teszi ki a gyerekét az internetes bántalmazás kockázatának, sok gyerekfotó jut illetéktelenek kezébe. Miközben egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak az ilyen esetek, a szülők még nem elég tudatosak a veszélyekkel kapcsolatban. Az SOS Gyermekfalvak felmérést készített és videós kampányt indít a Gyermekjogi világnap alkalmából.

hvg.hu hvg.hu

 

"Ezek a gyermekek súlyos traumákon estek át" - nevelőszülők megváltozott élethelyzetben

Bár minden családot megvisel a koronavírus okozta szituáció, különösen nagy a nyomás a nevelőcsaládokon, akiknek akár öt-hat gyermekről kell gondoskodniuk. Számukra több a kihívás. Az őket érintő helyzetről Vass Ildikóval, az SOS Gyermekfalvak nevelőszülői hálózatának vezetőjével, illetve Szilvási Léna gyermekvédelmi programigazgatóval beszélgettünk. Cikkünkben emellett megmutatjuk azt is, hogy olvasóink hogyan élik át felmérésünk szerint a koronavírus által keletkezett helyzetet.

SOS Gyermekfalvak SOS Gyermekfalvak

Így zárkóztunk be a koronavírus miatt – szavazzon, Önt mennyire viseli meg!
 

Így zárkóztunk be a koronavírus miatt – szavazzon, Önt mennyire viseli meg!

A koronavírus okozta történelemi időkben megtanultuk, hogy egy valós katasztrófa csendesebb, mint ahogy azt a filmekben láthattuk: elhagyott utcák, tészta- és lisztvásárlás, élesztőhiány, rengeteg sorozat... és az emberi kapcsolatok gyökeres átalakulása. De mi is történik velünk és környezetünkkel a koronavírus idején? Szolgálunk néhány válasszal, de egy tesztet is összeállítottunk, hogy együtt lássuk, ki miként reagált a problémákra.

SOS Gyermekfalvak SOS Gyermekfalvak


Traumákat fog okozni az SOS Gyermekfalu modellváltása
 

Traumákat fog okozni az SOS Gyermekfalu modellváltása

El kell adnia az ingatlanjait a gyerekfalunak, és ez azt jelentheti, hogy születésüktől ugyanannál a nevelőszülőnél élő gyerekeket szakítanak el tőlük. A kormány nem tervezi megtámogatni az alapítványt, mert a saját ingatlanban zajló nevelőszülős modellt támogatja. Belőlük viszont hiány van.

hvg.hu hvg.hu





Lenyomja a diszkót és a hiphopot, mi az?
 

Lenyomja a diszkót és a hiphopot, mi az?

Csintalan kuncogás, lelkes taps és nyílt figyelem. Mi történik akkor, ha a világ egyik legjobbjaként számon tartott zenekar olyan gyerekeknek zenél, akiknek a múltjában szinte elképzelhetetlen tragédiák húzódnak meg, és akik még soha életükben nem jártak koncerten? A Budapesti Fesztiválzenekar egy hét alatt mindhárom magyarországi SOS gyermekfaluba ellátogatott.

hvg.hu hvg.hu